Másfélmillió lépés Magyarországon

thumbnail image
magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 48 perc, 1981
Documentary
Premier:
0000-00-00
Adatlap kiolvasva:
2024-02-19 20:55:08 1x

Tartalom

A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja kétévnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni; Dercsényi Balázs a műemlékeket, Juhász Árpád a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket. A siroki vártól indul a csapat és a keleti gerinc megmászásával nem is érint több települést egészen addig, ameddig az ország legmagasabb csúcsára, a Kékestetőre nem érkezik. Innen Galyatető, Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván volt az irány majd már lefelé haladva Ágasvár, Mátraverebély.

Stáblista

Rendező: Rockenbauer Pál
Író: Rockenbauer Pál
Operatőr: Stenszky Gyula
Narrátor: Sinkó László

Szereplők




Média:
TechNet.dev

^Webfejlesztés, hasznos dolgok^

Kapcsolat

Kapcsolat

[protected email]